Szakmai állásfoglalás a megváltozott munkaképességűek ellátási rendszerének hibáiról és szükséges reformjáról

A megváltozott munkaképesség nem jogi kategória.
Ez egy fogaskerék-szerűen összehangoltan működő bio‑pszicho‑pedagógiai-, orvosi. szociális-, foglalkozási, humánpolitikai-, nemzetgazdasági, több tudományágat integráló szakmai folyamat kell legyen, nem egyéni hanem országos ügy, ahol a NEFMI‑komplex módszertan és minősítés szerinti értékelés kötelező, mellőzése szakmai hibát jelent, nem jogértelmezési kérdést.

A rehabilitációs folyamat középpontjában az egészségkárosodott ember áll.

A rendszer feladata az, hogy egyéni szükségletekhez igazodva, személyre szabott tárgyi, személyi, infrastrukturális és financiális feltételekkel biztosítsa:

• a meglévő képességek legmagasabb szintű hasznosulását,
• a munka megszerzésének és megtartásának lehetőségét,
• az előrehaladási esélyt a munkaerőpiacon,
• az önálló életvitel támogatását.
• a keresőképesség helyreállítása ezen összetett folyamatban – ugyanazon szintű munkáért ugyan az a bér jár, mint egészséges munkatársnak egyenlő eséllyel

Ez partneri, kölcsönös együttműködésen alapuló folyamat.

A partnerség hiánya – amikor a döntések az érintett feje felett születnek – ellenállást, bizalmatlanságot és kudarcot eredményez.

A rokkantság a társadalmi szerepek funkciózavarát jelenti: hogy a károsodás miatt az érintett nem tudja ugyanazt a munkakört ugyanolyan szinten ellátni csak más módon, mint korábban.
Az egészségkárosodás nem indok az alacsonyabb fizetésre, mert
az ellátás nem keresetpótló kiegészítés, hanem az egészségkárosodásból eredő többletköltségek fedezete:

• több gyógyszer,
• speciális étrend,
• gyakoribb orvosi kontroll,
• segédeszközök,
• utazási többletköltség,
• idő- és energiaigényesebb életvitel.

Ezért méltánytalan és szakmailag hibás, amikor az akkreditált foglalkoztatásban vagy nyílt munkaerő-piacin a megváltozott munkaképességű embereket:

• éhbérért,„rabszolgaszerű” körülmények között,
• nem valódi munkakörökben,
• csak a kvóta alóli mentesülés érdekében foglalkoztatják.

Ez nem rehabilitáció, hanem statisztikai megfelelés. A kvótarendszer így nem a valódi inklúziót, hanem a látszatfoglalkoztatást ösztönzi.
A nem valódi rehabilitáció a legdrágább megoldás:

• kieső adófizetők,
• romló egészségi állapot,
• magasabb egészségügyi és szociális költségek,
• peres ügyek,
• ellátási csapdák.

A valós rehabilitáció befektetés: a társadalom kétszeresen kapja vissza, amit befektetett.

Ez a terület nem fér be egyetlen minisztérium alá – túl komplex, túl sok tudományágat érint, és túl sok ember méltósága múlik rajta.

A rendszer jelenlegi működése

– amikor a feltételek hiánya miatt az érintettet kényszerítik olyan munkára, amely egészségkárosító vagy méltánytalanul alulfizetett – ellentétes a rehabilitáció szakmai alapelveivel, és nemzetgazdasági veszteség is.

Jelenleg a rendszer nem biztosítja a szükséges feltételeket, és sok esetben kényszeríti a sérült embereket olyan munkára, amely egészségkárosító, vagy amelyhez a feltételeket maga az állam sem teremti meg. A minősítési ellátás döntés azonnal végrehajtható, ami méltánytalan és téves, és a döntés elleni jogorvoslat beszűkült, lassú és gyakran formális.

Ez a terület olyan összetett, hogy önálló államtitkárság nélkül nem lehet helyreállítani:

• a NEFMI‑módszertant,
• a jogbiztonságot és
• a valódi foglalkoztatási lehetőségeket.

A rendszer hibái nem elméleti problémák: emberek esnek ki a semmibe, sokan a per végéig nem élik meg a döntést.

Ezért szükség van egy olyan államtitkárságra, amely kizárólag a megváltozott munkaképességű emberek minősítési, ellátási és foglalkoztatási rendszeréért felel.

A megváltozott munkaképességű emberek rendszere egyszerre egészségügyi, pedagógiai, szociális. foglalkozási., humánpolitikai, igazgatási, igazságszolgáltatási, nemzetgazdasági kérdés.

Ki a felelőse ennek az összetett rendszernek?

Felmerül a kérdés: hogyan lehet egységesen irányítani egy olyan rehabilitációs rendszert, amely egyszerre orvosi, pedagógiai, pszichológiai, szociális, foglalkozási, jogi, humánpolitikai és nemzetgazdasági folyamat?

Ha egy rendszer ennyire összetett, akkor nem fér be egyetlen államtitkárság alá.

Ezért jogos a kérdés: Melyik államtitkárság lehetne felelős a több tudományágat felölelő, a komplex minősítés és a NEFMI‑módszertan szakmai felügyeletéért?
Ha a felelősség több helyre szakad szét:

• kiüresedik a módszertan,
• szétesik a felelősség,
• sérül a jogbiztonság,
• kiszámíthatatlanná válik az ellátás,
• és emberek esnek ki a rendszerből.

A 2026-os kormányalakítás után nincs olyan államtitkár, aki a megváltozott munkaképességű emberek minősítési, ellátási és foglalkoztatási rendszeréért felelne. Ez a terület gazdátlan, miközben több százezer ember életét érinti.

Ezért szükség van egy önálló államtitkárságra, amely kizárólag ezt a komplex rendszert irányítja.

Vajon melyik államtitkárság lehetne egységesen a felelőse a több tudományágat felölelő, a NEFMI‑módszertan szakmai felügyeletének és a komplex minősítési ellátási és rehabilitációs valódi foglalkoztatási rendszer működésének?
Ha több tudományágat integráló szakmai folyamat, akkor mindegyik államtitkárság alá nem tartozhat, mert akkor szétesik a felelősség, a módszertan kiüresedik, a jogbiztonság sérül, és az érintettek ellátása kiszámíthatatlan.

Ez a terület olyan összetett, hogy önálló államtitkárság nélkül nem lehet helyreállítani a NEFMI‑módszertant, a jogbiztonságot és a valódi foglalkoztatási lehetőségeket.
A rendszer hibái nem elméleti problémák: emberek esnek ki a semmibe, sokan a per végéig nem élik meg a döntést. Ezért szükség lenne egy olyan államtitkárságra, amely kizárólag a megváltozott munkaképességű emberek minősítési, ellátási és foglalkoztatási rendszeréért felel.

Kulcskérdések, amelyekre a rendszernek választ kell adnia

Hogyan várhatjuk el valakitől, hogy dolgozzon és adót fizessen, alkosson, ha a rendszer még a legalapvetőbb Maslow‑i szükségleteit sem biztosítja: egészség, biztonság, kiszámíthatóság? 

Mennyibe kerül az államnak, ha valakit a rendszer hibái miatt nem tudunk visszavezetni a munkaerőpiacra?

Mennyit nyerne az ország, ha a rehabilitáció valóban működne?

Hogyan lehet valódi inklúziót elérni, ha a társadalom maga is rehabilitációra szorul, mert nem tudja befogadni a fogyatékossággal élő vagy megváltozott munkaképességű embereket?

Hogyan biztosítjuk az emberi méltóságot annak, aki épp a víz felett tartja a fejét, és a rendszer hibái miatt nem támogatást kap, hanem még lejjebb nyomják?

1. Az állásfoglalás megfogalmazása célja

A rendszerszintű hibák feltárása és konkrét, végrehajtható reformjavaslatok megfogalmazása a jogbiztonság és emberi méltóság védelméért.

Az állásfoglalást olyan szakember készítette, Bernáthné Székely Julianna, aki:

• rehabilitációs, gazdasági és esélyegyenlőségi menedzser,
• aliglátó/vak érintett,
• több évtizedes tapasztalattal rendelkezem a megváltozott munkaképességű személyek ügyintézésében,
• napi szinten kísérek végig ügyfeleket a komplex minősítés, jogorvoslat, rehabilitáció és ellátások rendszerében,
• közvetlenül látom a rendszer működési hibáit, az eljárási visszásságokat és azok emberi következményeit. Azért dolgozom, hogy ezek láthatóvá váljanak, következménnyel járjanak, és a jövőben ne ismétlődhessenek meg – mert a jogállamiság és az emberi méltóság csak így állítható helyre.
• rendszerdiagnosztaként / ellátási rendszer-navigátorként a rendszer működési hibáit azonosítom, és az érintettek számára érthetővé teszem a folyamatokat, dokumentációk előkészítésében és a módszertani követelmények átláthatóvá tételében segítek.
• látom azt is, hogy a közigazgatás és az igazságszolgáltatás egy része nem a jogszabályokhoz, hanem a mindenkori elvárásokhoz igazodott — ezt bizonyítja, hogy a kormányváltás után ugyanazokban az ügyekben, ugyanazok a szereplők hoztak hirtelen tisztességes döntéseket. Ez rendszerszintű jelzés arra, hogy a jogállamiság helyreállítása nemcsak szabályalkotás, hanem az érintettek és a rendszerben dolgozók és érintettek gyógyítása is.
• Az empátiát, a traumákból fakadó érzékenységet, az érintettek szenvedései fölött érzett dühöt, a tehetetlenséget és a fájdalmat szakmai erővé alakítom: rendszerdiagnosztikai és érintetti nézőponttá, jogbiztonsági következetességgé és megvalósítható szakmai javaslatokká.
• A szakmai fókuszom: a transzparencia (átláthatóság), a jogbiztonság, a NEFMI‑módszertan következetes alkalmazása, az egészségügyi alapok megerősítése, és az, hogy a finanszírozási érdek ne írja felül a szakmai döntést.

2. A jelenlegi rendszer főbb hibái

2.1. A rehabilitáció egy folyamat és nem kényszer

1. A rehabilitáció alapja az egészség. A rehabilitáció nem egyetlen lépés, hanem bio‑pszicho‑szociális folyamat. A WHO és a szakirodalom szerint is az orvosi és pedagógiai rehabilitáció az első fázis, és csak ezután következhet a szociális-, és foglalkozási rehabilitáció. Egészségügyi alapok nélkül nincs mit rehabilitálni, ezért az egészségügy helyreállítása a rehabilitáció elengedhetetlen része.
   
   Egészség nélkül nincs munkaképesség, nincs adófizető állampolgár. Ezért a rendszer első lépése az egészségügy helyreállítása: legyen alap‑, szak‑ és kórházi ellátás, megfelelő eszközökkel, személyzettel és hozzáállással. Ma még ott tartunk, hogy a Semmelweis Mária utcai szemészet nem akadálymentes, nincsenek taktilis jelek, és vak vagy aliglátó ember számára nem biztosított az egyenlő hozzáférés. A betegjogok sérülnek, a várakozási idők extrémek, és a szakmai színvonal területileg szélsőségesen eltér.

A DPC István kórház diabetológia–nefrológia osztályának megszüntetése a központosítás miatt pedig veszélybe sodorja a krónikus betegek folyamatos ellátását.

A tájékoztatás mint alapjog sem működik. A lakosság biztonságérzete nemcsak fizikai vagy egészségügyi kérdés, hanem információs biztonság is. A COVID alatt egy email kormányzati csatorna életbevágó volt, az emberek agya ezt túlélési csatornaként tárolta. Ha később ezen propaganda jön, az bizalmi sérülést okoz. Ahogy a miniszter úr a beszédeiben azonnal reagált emberi helyzetekre — rosszul lett valaki, elveszett egy kislány — ugyanúgy fontos lenne az információs biztonságérzet helyreállítása is.

2.2. A rendszer első lépése között kell legyen a jogbiztonság helyreállítása.

1. Ne legyen azonnal végrehajtható a határozat, mert sok esetben téved a hatóság és nincs felkészülési idő, nincs valódi jogorvoslat.
2. Ne egészségbiztosítási ellátásként kezeljék a tartósan betegeket:
3. az „utolsó 5–10–15 év csapdája” miatt ma az veszíti el ill. nem kap semmilyen ellátástt, aki éppen a betegsége miatt nem tudott dolgozni az utolsó években, hiába van mögötte 25–35 év szolgálati idő, a rendszer az utolsó időszakot vizsgálja, ami aránytalan és méltánytalan..
4. A 2012-es visszamenőleges átminősítés sokakat megfosztott korábban megszerzett jogaiktól: nyugdíjsegélytől, rendkívüli emeléstől, szolgálati időhöz kötött jogosultságoktól.
5. a NEFMI‑módszertan következetes alkalmazása. Ma előfordul, hogy siket, Parkinsonos vagy irreverzibilis állapotú embereket rehabilitálhatónak minősítenek, mert a 2024-es foglalkoztatási szempontokból kikerültek a súlyos állapotok, miközben a NEFMI 6. § szerint ezeket kötelező lenne orvosi szempontból figyelembe venni. A foglalkozási szakértők sokszor orvosi tartalmú megállapításokat tesznek, ami módszertanilag is hibás.
6. A finanszírozás és a szakmai szabályok között is súlyos ellentmondások vannak. Az alanyi közgyógy esetében a Szoc.tv. és az Egészségbiztosító számítása szerint jogosult valaki, mégis a finanszírozási szabályok alá rendelik a gyógyszerkeretet. Ez szakmailag hibás, és emberek egészségét veszélyezteti.
7. Jogerős ítélet mondta ki, hogy a gyógyszerköltséget rosszul számolták, mégsem hajtja végre a BFKH. A gyógyszer természetbeni ellátás, ezért visszamenőleg nem érvényesíthető: minden nap számít.
8. Kulcsfontosságú hiba: ha a finanszírozási feltétel eltér a szakmai feltételtől – ami nem elfogadha szakmailag sem –, akkor olyan emberek esnek el életmentő kezelésektől, akik szakmailag jogosultak lennének rá. Így romlik az állapotuk, kiesnek a munkából, és az ország adófizető humánerőforrást veszít.
9. A jelenlegi ellátási összegek nem követik sem az inflációt (csak papíron utólag), sem a béreket. Így az ellátottak leszakadnak, és sokan a létminimum alá kerülnek. Nem lehet olyan ellátás, amely alacsonyabb a létminimumnál. A létminimum mérését a KSH-nak kell végeznie, de nem teszi, és a honlapjuknak teljesen akadálymentesnek kell lennie – nem fogadható el, hogy vezetői nyilatkozat szerint „csak részben akadálymentes”, ezzel elismerve a jogsértést is nyilvánosan és az állam ellenőrző szervei megengedik neki.
10. Nem csak az ellátási rendszerben van gond. A társadalom a fogyatékossá lett ember befogadására adott állapotában képtelen, maga is rehabilitálásra szorul. A KÖKI-nél évek óta tartó építkezésnél nem érvényesül az egyenlő esélyű hozzáférés, a járdafoglalás veszélyes, és a hatóság nem lép.
11. Ha a magyar szabályok nem vonatkoznak minden építtetőre, az aláássa a jogállamiságba vetett bizalmat.

2.3. A komplex minősítés módszertani hibái

• A NEFMI-módszertan több pontját nem tartják be, vagy kiüresítették. Ide tartozik különösen a 4. § és a 2024-es módosítás, amelynek következtében a rehabilitációs szempontok melléklete a BM honlapjára került, nem akadálymentes formában, sok érintett számára elérhetetlenül. Emellett több szakmai szempont indokolatlanul beszűkült, és a Pp. 315. § (2) 2026-os változása tovább gyengítette a jogorvoslati-, módszertani garanciákat.
• A foglalkozási szakértők orvosi tartalmú megállapításokat tesznek, ami módszertanilag is hibás.
• A rehabilitálhatóságot sok esetben nem orvosi, hanem adminisztratív szempontok alapján állapítják meg, figyelmen kívül hagyva a tartós, irreverzibilis egészségi állapotokat és a NEFMI 6. § szerinti együttes döntés követelményét..
• A NEFMI‑módszertan 6., 7. pontja és az értékelési alapelvek alkalmazása legyen kötelezően indokolt, és az indokolást a határozattal együtt a közigazgatási szerv köteles legyen megküldeni.
• A hatóságok az Ákr. szerinti indokolási kötelezettséget nem általános hivatkozással, hanem a NEFMI‑módszertan konkrét pontjaira való tételes utalással teljesítsék.

2.4. A szakértői rendszer torzulása

• Az igazságügyi orvosszakértő véleményét a bíróságok gyakran automatikusan elfogadják, indokolás nélkül.
• A szakértői vélemények nem mindig követik a NEFMI 6. §‑át (együttes orvosi–foglalkozási döntés).
• A szakértői tévedések korrigálására nincs hatékony bírói gyakorlati mechanizmus (pl.új Kúria összefoglaló vélemény iránymutatás).
• A társadalmi bizalom nem állítható helyre úgy, hogy a régi rendszer kulcsszereplői maradnak. A megújulásnak része kell legyen a felelősségvállalás is.

2.5. A jogorvoslat kiüresedése

• 2018 óta nincs valódi másodfok, 2020-tól ilyen ügyekben nincs fellebbezés lehetősége: a közigazgatási szerv sokszor „postásként” továbbítja az ügyet a bíróságra.
• A Kúria a felülvizsgálati kérelmek jelentős részét szakkérdésre hivatkozva be sem fogadja, így a jogorvoslat gyakran formális.
• Az ellátás csökkentése vagy megszüntetése azonnal végrehajtható 2012-től, még akkor is, ha később jogsértés derül ki.

2.6. A kvótarendszer torz ösztönzői

• A munkáltatói kvóta nem valódi inklúziót, hanem sok esetben statisztikai megfelelést eredményez.
• A rendszer közvetve ösztönözheti a hatóságot arra, hogy több embert minősítsen „rehabilitálhatónak”.

3. Szükséges reformok – konkrét, végrehajtható javaslatok

3.1. A rokkantsági nyugdíj vagy nyugdíj-jellegű ellátás visszaállítása

• A tartós egészségkárosodással élők ellátása legyen nyugdíjjellegű, szolgálati időhöz kötött.
• A már megállapított ellátásokat tilos legyen visszamenőlegesen átminősíteni.
• Vissza kell állítani a korábbi jogosultságokat: – nyugdíjsegély, – rendkívüli emelés lehetősége, – szolgálati idő beszámítása.

3.2. A NEFMI-módszertan teljes körű helyreállítása

A 4. § eredeti tartalmának visszaállítása: felülvizsgálatról csak orvos szakértő nyilatkozhat.

• A foglalkozási szakértő nem tehet orvosi tartalmú megállapítást.

• A rehabilitálhatóság csak akkor állapítható meg, ha a NEFMI 6. § szerinti együttes döntés megszületik.

3.3. A szakértői rendszer reformja

• A bíróság köteles legyen vizsgálni, hogy a szakértő betartotta‑e a módszertant.
• A szakértői vélemény ne legyen automatikusan „megfellebbezhetetlen igazság”.
• Legyen lehetőség második szakértő kirendelésére, és csak ezt követően ISZT Testület kirendelésére ha módszertani hiba merül fel.

3.4. A jogorvoslat megerősítése

• Valódi másodfok és közigazgatási valósi fellebbezés visszaállítása a közigazgatási eljárásban.
• A Kúria szűrőjének enyhítése ezekben az ügyekben.
• A per idejére az ellátás csökkentésének vagy megszüntetésének felfüggesztése.

3.5. A foglalkoztatási rendszer újragondolása

A rehabilitáció ne legyen kényszer, csak lehetőség.
A részmunkaidős vagy védett foglalkoztatás ne járjon ellátásvesztéssel.
A kvótarendszerben a hangsúly a valódi foglalkoztatáson legyen, ne a statisztikán.

A megváltozott munkaképességű személyek ellátási rehabilitációs rendszer reform nem szociális kérdés, hanem

komplex orvosi-, pedagógiai-, szociális-, foglalkozási-, humánpolitikai-, nemzetgazdasági-, jogállami, emberi méltósági és társadalmi igazságossági kérdés, egészségi állapotok, életpályák és családok megélhetése.

4. A jelenlegi rendszer:

• jogbizonytalanságot okoz,
• méltánytalan helyzetbe hozza a tartósan beteg embereket,
• stigmatizál,
• sok esetben életveszélyes anyagi helyzetet teremt,
• kiüresíti a jogorvoslatot,
• aláássa az igazságszolgáltatásba vetett bizalmat.

5. A rendszer akkor lesz emberibb és átláthatóbb, ha:

• egységes szakmai szabályokat alkalmaznak,
• valódi jogorvoslatot biztosítanak,
• nem keveredik össze a szakmai döntés a finanszírozási érdekkel,
• a hatóságok, szakértők, bírák tisztességesen, a törvény szerint járnak el és azok összhangban vannak egymással és azon belül.

A reform célja: egy igazságos, átlátható, szakmailag megalapozott, emberközpontú rendszer helyreállítása.